Hírek, események az iskola életéből

Az ELFT Csongrád-Csanád Vármegyei Csoportja és a SzTE Fizikai Intézete 27. alkalommal hirdette meg a versenyt. A 3 forduló során fizikai kísérleteket kellett elvégezni az indulóknak, azt dokumentálni és megmagyarázni a tapasztaltakat.

Gyuris Gergely György (10. A) és Jusztin Mátyás (11. A) alkotta csapat a második helyen végzett a középiskolás korcsoportban.

Akadémikusok és tudósok. A magyar tudomány, kutatás és innováció kiváló eredményei Kárpát-medencei középiskolai honismereti, művelődéstörténeti vetélkedőn iskolánk csapata kiválóan szerepelt, 5. helyezést ért el.

A csapat tagjai: Balázs Zétény, Rácz Boldizsár, Szegedi Zsombor 11. A osztályos tanuló.

Felkészítő: Károlyi Attila

2026. március 27-én pénteken a
XXV. Deszki Maros Menti Fesztivál zeneművészeti ágazat kategória szólóének műfajában két diákja is képviselte iskolánkat. Mindkét diák szépen teljesített ezen a verseny és két ezüst minősítéssel tértünk haza...

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium 2026-ban ismét megrendezte a Rajeczky Benjamin gregorián- és népdalének, népi hangszeres versenyt az ország katolikus iskoláiból érkező V–XII. évfolyamok diákjai számára...

Hajda Kincső Virág és Hamvas Klára Judit népi énekes növendékeink mindketten díjazottak lettek és meghívást kaptak a díjátadóra, amelyet a XXVI. Művészeti Fesztivál keretében szervezett a Dugonics Társaság Ifjúsági Tagozata...

A Dugonics András Ifjúsági Tagozatának Díjkiosztó Gála műsorára került 2026. március 24-én délután 15.00 órakor, amelynek helyszíne Szeged Városházának Díszterem volt...

2026. március 22-én, vasárnap délutáni órákban érkeztünk az Oktatási Hivatal által meghirdetett
X. Országos Népzenei Versenyről, amely Szentesen került megrendezésre a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola nagyszerű szervezésében...

2026. március 6-án pénteken megrendezésre került XXV. Deszki Maros Menti Fesztiválon a versmondó kategóriában magánének, valamint dráma és színjáték tanszakos növendékek képviselték a Szegedi Piarista Iskola Alapfokú Művészeti Iskoláját...

A Piarista Rend magyarországi honosításának szegedi ünnepségén – ahol a rend és iskoláink elmúlt évi eredményei, valamint a jövőre mutató terveink is hangsúlyt kaptak – örömmel adtunk hírt egy kiemelkedő diák-sikerről is: Bálint Kálmán (12. A), a Szegedi Piarista Iskola tanulója...

Kádár Ferenc, a Népművészet Mestere nádsípos, dévaványai hagyományőrző pásztor muzsikus emlékére szervezett országos népzenei versenyen zengett a népi énekeseink hangja 2025. november 25-én, szombaton. Az egész napos rendezvényt a Dévaványai Folkműhely Egyesület 13. alkalommal rendezte meg, helyet adva mind a műkedvelőknek...

Két ifjú gitár mester a VIII. Szegedi Regionális Gitárversenyen vett részt a hétvégén.
Az esemény előtti hosszas és intenzív felkészülés meghozta gyümölcsét.
Szilágyi Gergely II. korcsoport
2. helyezés, Puskás Gergely
III. korcsoport 2. helyezés...

A 2024-2025-ös tanév díjazott tanulói, jeles tanulói, nyelvvizsgásai, munkaközösségi eredményei és az Alapfokú Művészeti Iskola kiemelkedő eredményei olvashatók.

A népi énekes mesterséget tanulók számára jelentős minősítő rendszer a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége népzenei szakágának minősítője, a „KÓTA minősítő”. Kevesen tudják, hogy ez egy több fordulós minősítő, amelyen a térségi szintű kiváló vagy dicséretes minősítés után, léphet tovább egy-egy előadó az országos minősítőn...

 

Tillinkó Luca kiemelt arannyal lép a Dunán innen, Tiszán túl tehetségkutatón a döntőbe.

A délvidéki tehetségek egyik fényes csillaga, Tillinkó Luca, a Piarista Alapfokú Művészeti Iskola népi énekes növendéke, rangos zsűri előtt énekelte...

Csiszár Kincső 10. C tanulónk
2025. május 25-én, a Honvédség által szervezett Ifjúsági Pilóta Programjának kiválasztó napján vett részt a Budapesti Honvéd Sportegyesületnél. A program vitorlázó pilóta képzést nyújt, majd lehetőségeket kínál a repüléssel kapcsolatos tanulmányokhoz, mint például vadászpilóta...

Szerencsésen lezajlott a Dugonics Társaság Ifjúsági Tagozatának XXV. Középiskolások Művészeti Fesztiválja, amelynek két fordulóján szerepeltek művészeti iskolánk népi énekesei. A rövid nevén „Dugonics Fesztivál” ismert középiskolai szintű Szeged Megyei Jogú Város szintű versenyen a növendékeink egyszerre képviselték művészeti iskolánkat...

 

2025. április 11-én rendezték meg a IV. Vidám versek szavalóversenyt.

A verseny helyszíne a Somogyi-könyvtár volt. Kiss-Vitéz Boróka
I. helyezést ért el felső tagozat kategóriában.

Felkészítő tanára Rózsa Kitti.

Csillogó díjakkal tértek haza népi énekeseink és népzenészeink a XXIV. Rajeczky Benjamin Népdalének és Népi hangszeres Versenyről, Budapestről. 2025. március 27-én újból hajnali indulással kezdtük a napunkat, de meg sem éreztük ezt az áldozatot, miután számtalan ajándékot kaptunk a közös együttlétben...

Magánénekes növendékeink a Deszki Maros Menti Fesztiválon, szólóének kategóriában Kiss-Vitéz Boróka arany, Virágh Lilla Fanni szintén arany minősítést ért el.

Felkészítő tanár: Rózsa Kitti

2025. március 21-én a zajlott a IX. Nits Márta Országos Népdaléneklési Verseny Budapesten.

A magas színvonalú vetélkedőn, ezúttal, Dunántúl népzenei dialektusunk volt a kötelező tájegység, amelynek népzenei anyaga legalább olyan színes, változatos, mint a népviseleteinek világa...

Oldalak