Tündöklő siker a XII. Kádár Ferenc Országos Népzenei Versenyen

Tanév: 
2024-2025

A koránkelés nem a művészember műfaja, mégis, november 30-án, advent első vasárnapja előtti szombaton a népi énekes növendékeink hajnalban ébredtek, s készülődni kezdtek. Egy átlagos kora reggeli csomagoláshoz képest, ezúttal, népviseletet mindenki készített, annak a tájegységnek megfelelőt, ahonnan valók az énekei. 7 órakor indultunk az iskolától: Vili Béla kisbuszában, Tünde (néni😊 autójával és Ujvári Dénes szüleinek kíséretében, akik önként jelentkeztek segítőnek.

A híres dévaványai Népművészet Mestere, Kádár Ferenc hagyatékának emléket állító népzeneii találkozóra évek óta járunk. Minden évben különleges élmény: jószívű házigazdák, apró adventi vásár, finom étel. A kellemes muzsikával, határtalan énekléssel csordultig telt a lelkünk. Növendékként ez egy olyan alkalom, amikor a teljesítés terhe mellett is szépen, összeszedetetten igyekszünk szerepelni, s mellettünk álló tanárunknak adjuk át izgalmainkat. Tanárként mondhatom, hogy ez a bizalom nagy lelki mélységben köttetik, a szavakon túl, a rezdülésekben, a közös levegővételben, a „tudom… ott az a hang… egy kicsit… de jobb lesz, fejlődünk…” helyzetekből nyeri legszebb erejét.

A szakmai zsűri a Szegedi Piarista Iskola népi énekeseit ezüst és arany díjakkal jutalmazta.
Hálásan vagyunk amiért, hozzánk egy kiemelt arany díj és ezzel együtt KÓTA „Aranypáva díj” is jutott!

Népdal
A kategória – szóló ének
I. korcsoport
Fábri Mária Piroska ARANY díj és KÓTA ORSZÁGOS ARANY minősítés

II. korcsoport
Csőr Adél ARANY díj és KÓTA ORSZÁGOS ARANY minősítés
Géczi Anna EZÜST díj és KÓTA ORSZÁGOS EZÜST minősítés
Ujvári Dénes EZÜST díj és KÓTA ORSZÁGOS EZÜST minősítés

III. korcsoport
Gyuris Enikő KIEMELT ARANY díj és KÓTA ARANYPÁVA DÍJ

Borsodi Flóra ARANY díj és KÓTA ORSZÁGOS ARANY minősítés
Vágó Virág Izabel EZÜST díj és KÓTA ORSZÁGOS EZÜST minősítés

B. Kisegyüttes: 2 – 5 fő
Cserfes énekegyüttes - Adamik Anna, Borsodi Flóra, Gyuris Enikő
ARANY díj és KÓTA ORSZÁGOS ARANY minősítés
Köszönjük a Tiszavirág Táncegyüttesnek a gyönyörű mezőségi viseleteket, melyben a Cserfes lányok tündököltek!

Népi hangszer
A. Hangszeres szólisták
Csőr Adél ARANY díj és KÓTA ORSZÁGOS ARANY minősítés
Géczi Anna ARANY díj és KÓTA ORSZÁGOS ARANY minősítés

Az énekesek versenyprogramját Zsíros Tímea, Kubinyi Júlia, Vakler Anna, a hangszeresek
versenyprogramját Dr. Bolya Mátyás, Birinyi József és Vizeli Balázs népzenész előadóművészekből álló zsűri értékelte. A díjak átadását követően személyre szóló tanácsokkal látták el a fiatal tehetségeket. Így már igazán sok értékkelé térhettünk haza.

Kimerült, de mosolygó társaság döcögött vissza Dévaványáról Szeged felé, késő esti érkezéssel.
Örülünk, hogy a Teremtő jó kedvében járhattunk! Megérte a fáradtságot.

Köszönjük szépen a Szülők, Iskolánk támogatását!