
Tanév:
- 2024-2025
Tisztelt Szülők, Kedves Felvételiző Diákok!
Elkészítettük a szóbeli beosztását a négyosztályos képzésünkre jelentkező tanulóknak. Ahol kérték, igyekeztünk a kért időpontra hívni Önöket.
Kérjük, hogy a megadott időpont előtt legalább 30 perccel érkezzenek meg, az aulában diákjaink segítenek a helyszín megtalálásában.
Egy tanuló és szülő maximum 30/40 (akik mind a 4 képzésünket megjelölték) percet tölt egy Bizottságnál.
Akik kettő, három vagy négy tagozatot is megjelöltek iskolánk esetében, egyszerre, egy időpontban lesz a vizsgájuk!
A tájékoztató füzetet, illetve ellenőrző könyvet, vagy az elektronikus napló másolatát (amiben az év közben szerzett jegyek megtekinthetők), valamint az esetlegesen elmaradt felvételi anyagokat (saját jelentkezési lap, plébánosi ajánlás, ha van, boríték, motivációs levél, sporttagozatos képzésünknél: edzői ajánlás, ha van), hozzák magukkal!
A szóbeli felvételire kapott időpontokon sajnos nem tudunk változtatni, amennyiben mégis, valamilyen rendkívüli esemény miatt szükségük lenne az időpont változtatására, kérjük, a gyerjek.judit@szeged.piarista.hu email címen jelezzék. Telefonon ne hívják a titkárságot!
Kérjük, ha valamilyen oknál fogva nem vesznek részt a szóbeli felvételin, jelezzék az előbbi e-mail címen!
Tájékoztató a gyakorlati felvételiről a sporttagozatos képzésünkre jelentkezőknek:
-A gyakorlati felvételi vizsga iskolánk tornatermében lesz
-A gyakorlati felvételi vizsgára az alábbi időpontokban van lehetőség, függetlenül a szóbeli felvételire kapott időpontoktól: (pl. ha valaki keddi napra kapott időpontot szóbeli felvételire, szombati napon is jöhet elvégezni a testnevelés gyakorlati vizsgát)
március 4., kedd: 13.30-15.30 között
március 7., péntek: 11.00-14.30 között
március 8., szombat: 09.00-14.30 között
március 11., kedd: 13.30-15.30 között
Szeged, 2025. február 27.
Zsova Tamás