Szeretettel várjuk a kedves szülőket szeptember 23-án 17 órai kezdéssel, a Szülők Iskolája első előadására. Ezen alkalmon megpróbáljuk szavakba foglalni azt a pedagógiát, amely diákjainkat a piarista évek során formálja. A piarista nevelés évszázados múltra tekint vissza, amiből a lényeget szeretnénk megragadni.
Azok a tanárok, akik a piarista iskolában tanítanak, legyenek bár szerzetes- vagy világi tanárok, megkapnak egy-egy színt, árnyalatot a piarista hivatás egészéből. A teljességet Kalazanci Szent József alakjában találjuk meg, aki minden piarista számára vonatkoztatási pont. Mivel a „Szülők iskolája” programot a szülői háttér, a szülőkkel való kapcsolódás erősítésére indítottuk el, ennek fontos része, hogy a családok iskolánk hagyományait közelebbről megismerjék. Ezért az előadás különösen hasznos lehet azok számára, akik az idei tanévben kezdik el velünk a közös utat.
Az előadás időpontja: 2024. szeptember 23-án 17 órától, másfél órás időtartamban
Helyszín: az iskola 2. emeleti Díszterme
Előadók: Keserű György szerzetes, pedagógus, osztályfőnök, valamint Jusztin András és Környei Viktor öregdiákok, a Kalazancius Mozgalom vezetői képviseletében
A részvétel ingyenes.