10. emelt, szülő – diák - tanár találkozó
Erre az alkalomra a 10. C osztályt, valamint a 10. B osztály második 17 tanulóját és szülőjét várjuk.
Időpont: 2020. március 23. (hétfő) 17.00
Helyszín: fizikum
A koronavírus fertőzés elkerülésének és az elrendelt óvintézkedésének megtartása érdekében, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának VIII/1015-1/2020/KOAT iktatószámú levelére hivatkozva a Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium által 2020. március 21-22-ére meghirdetett XII. Tavaszi Gitártalálkozó elmarad.
Köszönjük, hogy előadást vállalt, ill. résztvevőnek jelentkezett az Élő történelem, éltető múlt honismereti műhelyre. A regionális tanári műhelyek történetében legnagyobb érdeklődést váltotta ki a téma.
A koronavírus terjedése miatt a március 20-ra tervezett találkozót lemondjuk, és későbbre halasztjuk.
Kedves Tanártársak, Diákok, Szülők, hozzánk járó templomi testvérek!
Örömmel hirdetjük, hogy a vasárnap délelőtti 9:30-as szentmisét élőben lehet majd követni a "Szegedi piarista templom" facebook oldalon.
Keserű György Sch.P.
templomigazgató
A koronavírus-járvány pedagógiai kérdéseinek kezelésére létrehozott tartományi pedagógiai munkacsoport összeállította az intézményeinkre vonatkozó pedagógiai alapelveket.
Kedves Szülők, Diákok!
Ma 14.00 óráig minden osztály, minden tantárgyához elkészülnek a kurzusok a Google Classroomon.
A kurzuskódokat az osztályfőnökök küldik ki emailben. Kérem, még a mai nap folyamán jelentkezzen fel minden diák a hozzá tartozó kurzusokra! Ha nem sikerül, kérem ezt az osztályfőnöknek jelezni!
10. emelt, szülő – diák - tanár találkozó
Erre az alkalomra a 10. A osztályt, valamint a 10. B osztály első 17 tanulóját és szülőjét várjuk.
Időpont: 2020. március 16. (hétfő) 17.00
Helyszín: fizikum
Az iskola menzájának
2020. március 2-31. közötti étlapja, valamint az allergiát vagy intoleranciát okozó anyagok és termékek felsorolása a tovább mögött olvasható.
Bíró Hanna 10. C osztályos élsportolónk a Gyorskorcsolya Felnőtt Összetett Országos Bajnokságon (2020. február 22-23., Budapest) 1. helyezést ért el négytávú összetett gyorskorcsolya versenyszámban.
A ”XI. Dunán innen, Tiszán túl” miskolci országos népzenei verseny, horgosi elődöntője zajlott szombaton.
Iskolánk népi-ének szakát, Csizmadia Anna négy, énekes palántája képviselte nagy sikerrel...
2020. március 3-án a 11. B osztály tanulmányi kirándulás keretében Hódmezővásárhelyen járt.
Előbb az Emlékpontban, majd a felújított zsinagógában hallgattak meg tárlat- illetve idegenvezetést.
A napot közös ebéddel zárták.
2020. február 20-án ünnepeltük az iskola 300. születésnapját.
Nógrádi Bence 11. A osztályos diákunk a rövidpályás gyorskorcsolya junior országos bajnokságon (2020.02.28-03.01.) összetett
1. helyezést ért el Budapesten.
Feltámada napom fénye címmel az Ötágú Síp Kulturális Egyesület tizenötödik alkalommal szervezett Bálint-napi vigasságot ahol hagyományosan Balassi Bálint költőre emlékezve verseinek megzenésített formáit adták elő a Népzenei Kamaraműhely közreműködésével.
A táncházak igen lényeges elemei pedagógiai munkánknak.
Gyermektáncházakat, diáktáncházakat és felnőtt táncházakat tartunk. Ezekbe bevonjuk növendékeinket. A gyermektáncházak és diáktáncházak értékét sok év múlva is érezzük a résztvevők visszajelzéseiből.
Varga Réka 11. C osztályos tanulónk az Egerben megrendezett XV. CMAS Uszonyos-úszó Világkupán
(2020. február 21-23.) 400m búvárúszás versenyszámban 1. helyezést ért el.
Balázs-Piri Soma, Balázs János Kossuth díjas zongoraművész meghívására
2020. február 19-én fellépett a Cziffra fesztiválon a Győztesek koncertjén.
Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiáját játszotta, a koncertről a Bartók rádió felvételt készített. A rendezvényen részt vett a fővédnök, Áder János Elnök úr és felesége Herczegh Anita asszony.
Az európai piarista iskolákkal közös kezdeményezésünk:
„Trastevere-díj” – Összefogunk egy jobb világért!